"A kőszegi vár évszázadai"

 

A Kőszegi Várkiállítás 2012-ben átadott új tárlata a kőszegi vár közel nyolcszáz éves történetét mutatja be. Kőszeg - és benne a vár - elrendezése egyedülálló, Magyarországon egyedüli megtestesítője a tervezett vár-városnak.
Az első terem a kőszegi alsóvár építésétől kezdve mutatja be a város korai történetét, valamint a várost alapító, teljhatalmú Kőszegi családot, akik egészen Kőszeg 1328-as királyi várossá nyilvánításáig fenntartották a városban erőszakos, kegyetlen kiskirályságukat. A Kőszeg a 15. században című terem bemutatott műtárgyai I. Mátyás idejében, a vár reneszánsz átalakítása során kerültek ide, köztük a korban rendkívül ritka itáliai majolikák. Emellett megtekinthető még a Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században, valamint a Szulejmán 1532-es hadjáratát és Kőszeg ostromát bemutató rész is.
A következő terem a jelentős kőszegi zálogbirtokosokat mutatja be, közülük is kiemelten a híres várkapitányt, Jurisics Miklóst és a várat felújító Széchy-családot.
Az utolsó terem a kőszegi várat 1695 és 1932 között birtokló Esterházy-család korszakát idézi fel. Ebben az időszakban a vár kizárólag uradalmi központként funkcionált. Újkori történetében a legjelentősebb esemény az 1777-es tűzvész volt, amelyet követően már nem építettek vissza minden tornyát, az északi szárnyat és az udvart is átalakították. A várat 1932-től határőrlaktanyának használták.

A kiállítást műtárgyak kölcsönzésével segítette a Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest), a Nádasdy Ferenc Múzeum (Sárvár) és a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum (Szombathely).

A tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (ALFA program) anyagi támogatásával valósult meg.

 

A Kőszegi Várkiállítás (Rajnis utca 9.) megtekinthető kedd - vasárnap 10-17 óráig!