'Tízperces tárlat'

"Asszonyfarsang" - Svábok a németek között


 

2012 szeptember 28-án, szombaton délelőtt fél tizenkettőkor kiállítás nyílt a Kőszegi Városi Múzeumban Asszonyfarsang – Svábok a németek között címmel. A tárlat, mely a Kőszeghez tartozó Kőszegfalva alapításának 300. évfordulóját ünnepli, nemcsak a kőszegfalvi svábok, de a kőszegi, illetve a vas megyei németek bemutatását is felvállalta. A Kőszegi Városi Múzeum idei első, városi fenntartásban rendezett önálló kiállítása bemutatja a kőszegi németek és magyarok, illetve a kőszegfalvi svábok több évszázados egymás mellett élését.

A tárlatból, melynek megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, kiderül, hogy Kőszegfalva 1712-től földrajzilag ugyan elkülönülve, de Kőszeg város szerves részét alkotja. A betelepült sváboknak sem az itt élő németekkel, sem a helybéli magyarokkal nem alakultak ki szoros, napi kapcsolataik. Ennek eredményeképpen közösségük bezáródott, sem hagyományaik, sem szokásaik nem keveredtek és szinte a mai napig tisztán megmaradtak. Nemcsak a magyarokétól, de a kőszegi németekétől is teljesen eltérő „archaikus” gyermekvárási, keresztszülői, születési, házassági szokásaik élnek. Híresek a három napig tartó farsangi vigalmaik, illetve az „asszonyfarsang” szokása.

A település egy olyan város része, amely már alapításától, a Kőszegi grófok idejétől fogva jelentős számú német származású lakossággal bírt. Kuriózum a két „németség”, svábok és hiencek egymás mellett élése. Mindezt a Vas megyei németek bemutatása foglalja keretbe. Így képez egy egységet a falu, a város és a megye, amely hármason keresztül bemutatható a már itt élők és a később letelepedettek vagy betelepítettek világa.

A kiállítás szerves részét képezi a szintén NKA pályázaton támogatást nyert múzeumpedagógiai munkafüzet, melyhez múzeumpedagógiai program is párosult. Kőszegfalva alapításának 300. évfordulójára a Kőszegi Városi Múzeumban bemutatott tárlat jelenleg Budapesten a Magyarországi Németek Házában (Haus der Ungarndeutschen, Lendvay utca 22.) látható.

A kiállítás és a múzeumpadagógiai program megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta!

http://www.nka.hu