Virtuális túrák

"A levelek lehullottak - hadikórházak Kőszegen és Vas megyében 1914-1919 között"
című kiállítás az 1914-1919 között kőszegi katonai sebesült ellátás eddig fel nem dolgozott történetét mutatta be.  

 

Fertőtlenítő állomás

                                

A harctéri sebesült ellátás

A világháború jelentős befolyással volt a technikára, tudományra. A haditechnikai fejlesztések, harcászati-hadászati újítások teljesen megváltoztatták a csatákat és a sebesülések jellegét is. Annak ellenére, hogy a honvédség orvosi kara ismerte a Balkán-háború tapasztalatait, a sebesültek lövészárokban történő ellátása teljesen ismeretlen, új fogalomként jelentkezett, aminek módját a helyszínen, a hadszíntéren kellett elsajátítani.

A modern háború többféle és súlyosabb veszélyt jelentett, mint az addigiak. A szúrt és vágott sebek elsősorban az állóháború kialakulásával szinte eltűntek. Orvosi feljegyzések szerint 120 ezer sebesülés közül csak 3 esetben tapasztaltak kard, és 80 esetben szurony által okozott sérüléseket. Egyre gyakoribbá váltak a lőtt sebek, az orosz hadszíntéren a sebesülések 70%-át tették ki. A sebesülések fennmaradó részét, 30%-át, a tüzérségi lövedékek, illetve kézigránátok okozták. Az olasz hadszíntéren, ahol a sziklás terepviszonyok miatt a becsapódó gránátok hatását a szétrobbanó szikladarabok felerősítették, ez az arány kb. 50-50% volt.

Az egészségügyi személyzet tagjai, az orvosokat kivéve, három-öt hónapos kiképzésben részesültek. A harctéren ellátták az első vonalbeli sebellátást, életmentést. A tapasztalatok szerint feladatuk igen veszélyes volt, a sebesültvivők átlagosan az első három hónapban elestek. Pótlásuk igen nehéz feladatot jelentett, erre a szolgálatra csak kevesen jelentkeztek, ezért parancsra jelölték ki őket.

A sebesülés típusok megismerésére a harctéren tartottak sebészeti tanfolyamot, de megismerték az új készítményeket, gyógymódokat. Ilyen volt a tetanusz szérum, melyet 1915-től vezettek be a hadszíntéri sebesülésfertőzések megelőzése céljából. Megtanulhatták az új fegyver, a harci gáz okozta sérüléseket és azok kezelését, de a különböző betegségek ismérveit, illetve a szándékosan előidézett betegségek, sérülések felismerését. A fronton ugyanis általánossá vált, hogy a lövészárokharc megpróbáltatásai elől a legénység különféle fertőzéseket és betegségeket szándékosan idézett elő.

A nemi betegségek átkenése, szemfertőzés előidézése, a sebek dohánnyal és földdel történő elfertőzése, de a legsúlyosabb eset, az öncsonkítás szándékossága a megfelelően felkészített egészségügyi katona elől nem maradhatott rejtve.

Harcigáz okozta sérülés ellátásának eszközei

Sebesült szállító csónak (magángyűjtemény)

      

Sebesült ellátás Kőszegen 

1914. augusztus második hetében érkezett Kőszegre az a közegészségügyi katonai személyzet, melynek feladata egy 300 férőhelyes katonai kórház felszerelése volt. A kőszegi Vörös-kereszt Egylet a város lakosságának adományaiból augusztus elején 50 ággyal bővítette a betegház egylet kórházát. Az első, 204 főt szállító vonat augusztus 30-án érkezett Kőszegre. A súlyos sebesülteket a Vörös-kereszt egylet kórházába vitték dr. Lauringer János és dr. Havas Gyula orvosok felügyelete alatt. A könnyebb sebesülteket a katonai tartalékkórházba (a 83. zászlóalj laktanyájába, az egykori Frigyes főherceg laktanya) kerültek dr. Klein ezredorvos, a kórház parancsnoka kíséretében.

A Monarchia Szerbia elleni offenzívájának megindítását követően, melynek során csak ez a hadszíntér 2700 halálos áldozatot követelt naponta, elkezdődött a hátországban a sebesültek ellátását szolgáló egészségügyi intézményrendszer kiépítése. A sebesültek oly nagy számban érkeztek, hogy már szeptember elején szükség volt a tartalékkórház bővítésére. A kisegítőkórház helyének kijelölése nem volt egyszerű feladat. A szakértők által javasolt csipkegyári géptermet, mely akkor üresen állt, a városvezetés nem tartotta erre a célra alkalmasnak, mert messze volt a várostól. Döntésük értelmében - a helyi sajtó híradása szerint - két kocsmában (Mulató v. Bálház és Újfürdő) rendeztek be a kórházat. Az általános tiltakozás miatt a döntést megváltoztatták és magánházaknál, illetve a két felekezeti elemi népiskolában helyezték el a sebesülteket. Végül, belátva a helyzet tarthatatlanságát, a város vezetése visszatért az eredeti javaslathoz és a csipkegyárban alakította ki a 150 ágyas kórtermet.

Szeptember elején híre érkezett, hogy a városba kb. ezer orosz és szerb hadifoglyot helyeznek el a gőzmalmi laktanyában. Ekkor merült fel, hogy az „alulkultivált területekről érkezők” fertőzéseket (elsősorban kolerát) terjeszthetnek, így a már régóta tervezett 20 ágyas járványkórház felépítését azonnal elrendelte a város, addig is a csipkegyári kisegítő kórházban alakítottak ki egy karantén termet, ahol az újonnan érkezetteket megfigyelhették.

Ezzel párhuzamosan a Vörös-kereszt Egylet a Vasutas árvaházban 20, később 50 ágyas kórházat szerelt fel. Novemberben döntés született katonai kórház alá tartozó kisegítő kórház kialakításáról a vasutas árvaház 2. emeletén, a kezelőorvos Windisch Aladár katonai orvosnövendék lett. A kőszegi kórház később létrehozott lékai fiókkórházában a sebesültek ellátásáról az Esterházy-család gondoskodott.

A kőszegi kórházakban elsősorban könnyebb sebesülteket, lábadozókat ápoltak. A sebesültek ápolásában a Katolikus és az Evangélikus Nőegylet oroszlánrészt vállalt, de jelentős támogatást kaptak a sebesültek a város lakosságától is. Alsóneműk, lepedők, ingek mellett az étkeztetést is jelentős mértékben segítették. A sebesültek nemcsak szivart, de citromlevet, málnaszörpöt is kaptak, eleinte. A háború húzódásával azonban egyre gyakoribb téma lett a sebesültek és – elsősorban - a hadifoglyok „túl jó” ellátása. Kőszegen a háború éveiben egyszerre 750-800 főt is ápoltak egy időben, ami a helyben élők 10 %-nak felelt meg, ez olyan terhet rótt nemcsak a lakosságra, de a városra, hogy a 1914. év novemberére a város pénztára teljesen kiürült. És ez csak a háború első féléve volt!

                                          
dr. Lauringer János (balra) a kőszegi kórház orvosa két katonaorvossal operációra készül. 1914.
A Frigyes főherceg laktanyában lévő kőszegi katonai tartalékkórház (K.u.K Militär Reservspital) csipkegyári kisegítőkórháza.
A katonai sebesültellátás intézményeinek elhelyezése Kőszegen 1914-1919
 
 

                                                                                              

Háborús sebesültellátás Szombathelyen (1914−1918)

Közkórház hiányában Szombathelyen nem bizonyult elégnek az Emberbarát Egylet kórháza, sem a cs. és kir. 11-es huszárezred laktanyájának (1899-től működő) csapatkórháza, így már 1914 augusztusától tartalékkórházakat (ún. „Reservespital”-okat) állítottak fel.  A császári és királyi és a vöröskereszt egylet tartalékkórházait iskolák és középületek átalakításával rendezték be adományokból és 1914 decemberére már közel 2000 katona lábadozását szolgálták.  A katonai kórházparancsnok dr. Glück Gyula gondot fordított a fegyelem protokollszerű betartására, de a személyzet továbbképzését is megszervezte, és a frontvonalból hozott fertőző betegségek (kiütéses tífusz, kolera, vérhas stb.) lokalizálásában is számíthatott rá a város.

A katonai kórházat „Abteilung”-okra, osztályokra bontották. Az orvosok részéről nagy lélekjelenlétre volt szükség a modern fegyver által esett gránátroncsolásos, lövedékmegakadásos sebek, szilánkos, súlyos csontsérülések tömeges ellátásához. A frontvonal mögötti orvosi ellátás többnyire csak a vérző erek lekötözésére, a törések rögzítésére, sürgős, pl. elfagyott végtagok amputációkra szorítkozott.

A szombathelyi katonai tartalékkórház gyógyító munkájában kiemelkedett dr. Stranz Gyula a belgyógyászati, dr. Pápai Hugó a szemészeti és dr. Pető Ernő a sebészeti osztály vezetője. Dr. Pető Ernő műtőorvosi végzettséggel, 1914-ből katonai sebészeti tapasztalataival, a linzi, bécsi katonai kórházak mintájára kezdte 1915-től megszervezni osztályát Szombathelyen. A gyógyításhoz nélkülözhetetlen röntgen gépet vásárolt saját költségen, hogy biztos kézzel nyúlhasson az idegen-testek, csontszilánkok eltávolításához. Műtétei rendkívül széles skálán mozogtak a szakterületeket illetően. Humánumából adódott, hogy operációi során a kor összes vívmányával élt (röntgenezés, sebfertőtlenítés, fájdalomcsillapítás stb.). Aszeptikus kötöző helyiséget rendezett be, az önkéntes és hivatásos ápolószemélyzetet betanította a kíméletes sebkezelésre, ezért a halálozás osztályán rendkívül alacsony volt, 1,97%-ra csökkent. A sérült végtagok gyógytornáztatásáról a városi sportcsarnokban gondoskodott. Elöregedett varrógépek, kerékpárok, nyújtó eszközök segítették az izmok helyreállítását.

A hivatásos ápolószemélyzet mellett fontos szerepet játszottak az önkéntes vöröskeresztes ápolónők, akik eleinte 6 majd 4 heti tanfolyam és sikeres vizsga után állhattak szolgálatba. A mérnök-, ügyvéd-, műépítész-, orvosfeleségek és a karitatív tevékenységükről híres nemes asszonyok mellett a középréteg is szép számban kivette részét a sebesültek körüli teendőkből. A szemsérülteknek segítettek levelet felolvasni és írni a családjuknak, a rokkant nevében kérvényt fogalmaztak meg, azon túl, hogy átkötötték a sebeiket. Apró figyelmességgel, pl. lekváros kenyérrel egészítették ki az egyre szűkösebb keretből gazdálkodó kórházi ételeket. A szombathelyi Pályaudvari Üdítési Szolgálat Betegnyugvóján azonban még a háború végét járva is büszkén írhatták a jelentésben, hogy a legszűkösebb időben is tudtak az ott megforduló katonáknak tejeskávét, kenyeret és dohányt adni.

/Keppel Csilla/


   

A kiállítás megvalósítását a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatta.